Rólunk mondták

Tóth Ágnes

„Saját bőrömön tapasztaltam sajnos ( egy másik OKJ tanfolyam kapcsán) mennyire vázlatszerűen haladunk, a csontig behatoló mindent feltáró, átrágó Márkus Gyuláné Rózsa tanárnő által tartott tanfolyamhoz képest! Jómagam egész véletlen cseppentem a tanfolyamra, sosem készítettem előtte sajtot, habár állattartó családból származom. Nagyon jól felépített elméleti, gyakorlati oktatásban volt részünk a Magiszter Menedzser Kft. tanfolyamán. Úgy gondolom, amennyire lehetett teljes szakmát kaptunk a kezünkbe. Tanfolyam elvégzése után szereztük be az állatállományt, fokozatosan emelve a létszámot. Jelenleg 15 jersey tehén, 35 kecske tejét dolgozzuk fel. A vásárlói visszajelzések, OMÉK-on (Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás) való részvételünk, nem utolsó sorban a III. Sajtmustrán szerzett második és harmadik helyezésünk igazolja munkánk jó irányban halad. Köszönöm, hogy indították e tanfolyamot!”

Milotai Richárd

„Az oktatást szervezők rugalmasak és segítőkészek voltak. Segítségükkel sikerült a tanfolyam díját is visszatérítettni egy pályázat keretében. Tanárnőnk, felkészült volt és az oktatott téma iránt elkötelezett. A képzés kereteit túllépve segített nekem szakmai kapcsolatok kialakításában is.”

Kerekesné Dr. Mayer Ágnes

“Élelmiszermérnökként iratkoztam be a Magiszter Menedzser Kft. Sajtkészítő tanfolyamára, abból a célból, hogy kistermelőként sajtot készítsek. A tanfolyam várakozásomon felüli színvonalú segítséget nyújtott kistermelői munkámban és abban is, hogy a későbbiekben egy mikro sajtüzemben szaktanácsadóként dolgozzak. Oktatónk Márkus Gyuláné nagy szakmai tudással és lelkesedéssel tartotta az órákat. Megszervezte, hogy eljussunk több sajtüzembe. Azon felül, hogy szívesen gondolok vissza ezekre a kirándulásokra, az itt megszerzett gyakorlati tapasztalat nélkülözhetetlennek bizonyult munkám során. A csoportunk tagjaival és Tanárnőnkkel 2 év után is tartjuk a kapcsolatot, segítjük egymást szakmai kérdésekben, tehát a tanfolyam nem csak egy egyszeri szolgáltatást nyújtott, hanem tulajdonképpen egy folyamatos szakmai fórum.”

Minden jog fenntartva © 2015 - Magiszter Menedzser Kft.